Kacagni nehéz, sírni könnyebb, mikor én nagyokat kacagok, dermedten menekülnek szívembe vissza a könnyek.
Kell egy hely, ahol minden rendes, ahol egy erőteljes sikítással megoldhatnám a problémámat...
Ha legközelebb látlak, már nem figyelek rád, nem fordulok utánad, megyek tovább.
Ez nem walt disney, hanem az élet, kérem szépen, ezt nem álmodni, hanem élni kell!
Minden érintésed fáj, minden szó, amit akkor mondtál, te csak egy lányt láttál, akit egyszerűen otthagytál...
Én vagyok a hibás, de nem én vagyok az oka!
Egyszer mindennek, mindennek vége, és úgy emlékszel majd rám, mint egy szép mesére...
Nem tudom, mit kell tenni, meg kell tanulnom elengedni, ha ő el akar menni... szeretem, ezért megteszem!
Néha könnyebb a zenével üvöltve sírni, mint a néma csendben arcodra fagyott mosollyal üldögélni...
Ha a szíved visszahúzna, visszavárlak!
A nők értenek hozzá: ugyanazon pillanatban sírni, gyűlölni, hazudni, szeretni, ábrándozni és mosolyogni...
Jó néha a sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, a semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni, ha fáj, remegni, ha félek...olyan jó néha érezni, hogy élek!
Nem érdemes síni, az igazi könny ritka. Mosollyal szemvedni az élet titka.
Tudod, az is lehet, hogy az ember akkor a legmagányosabb, amikor sokan vannak körülötte, de nincs ott az az egy, aki benne volt minden csöndben...